A tenger

A tenger


Hogyan kezdünk el beszélni arról a világról, mely a múltat állítja a figyelem középpontjába? Ha már a szavak elfogynak, maradnak a víziók, képek, jelek, szimbólumok, a mozgás, melyek egyik valóságdarabtól elvezetnek a másikig. Ezért is válik az előadás központi motívumává maga a tenger, mely az élet metaforájaként megszólaltatja a bennünk rejlő múltat, előhívja életünk jelentős momentumait, felébreszti a halhatatlanság iránti vágyunkat. Horațiu Mihaiu A tenger című előadása új lehetőséget teremt mindannyiunknak, hogy a színház eszközeivel helyet találjunk töredezett emlékeinknek.

Az előadás Ketil Bjornstad norvég zeneszerző The Sea című zeneművének, valamint Henrik Ibsen (magyar színpadokon alig látható) A tenger vonzása című drámájának mozgásszínházi adaptációja lesz. A zene, a mozgás és a dráma szimbólumvilágának szinergiájában az erőteljesen vizualitásra épülő produkciónak fontos eleme lesz a vetítés is. Az előadás izgalmas kísérlet lesz arra, hogyan fogalmazható újra a mozgás és a vizualitás nyelvén a kortárs zenei mű, valamint Ibsen naturalizmusa.

„Az M Studio társulatának különlegesen tehetséges, sokoldalú és érzékeny színészei lehetővé teszik, hogy az előadás Ketil Bjornstad csodálatos zenei költeményének egyedi, erőteljesen vizuális színpadi adaptációjává váljon.” – fogalmaz Horațiu Mihaiu rendezői szándéknyilatkozatában.

A bemutató időpontja: 2016. február 16

Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

SzínészekBajkó László - Lyngstrand
Gáll Katalin - Hilde
Nagy Eszter - Bolette
Orbán Levente - Arnholm
Polgár Emília - Ellida
Szekrényes László - Dr. Wangel
Veres Nagy Attila - Az idegen
RendezőHoraţiu Mihaiu
KoreográfusMălina Andrei
ZeneKetil Bjornstad
DramaturgSzabó Réka
Díszlet, jelmezHoraţiu Mihaiu
VideóCezar Enache
Horaţiu Mihaiu
HangtechnikusChirițescu György
FénytechnikusSzabó Huba
ÜgyelőBartók Enikő
Öltöztető, kellékesBoth Melinda
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
A tenger
2016. február 16. 19:00 óra Bemutató -Háromszék Táncstúdió
2016. február 24. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. február 25. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. március 03. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. március 16. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. április 30. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. június 07. 19:00 óra F.A.S.T. Babel fesztivál - Târgovişte
2016. október 30. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
2016. december 13. 19:00 óra Háromszék Táncstúdió
Online Jegyvásárlás
Következő előadások